2018. július 17., kedd 17:25

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium közleménye (2. rész)
    Budapest, 2018. július 17., kedd (OS) - A 94,1 milliárd eurós összköltségvetésű Horizont Európa három pillérre tagolódik, a legtöbb forrást, a teljes tétel több mint felét ezek közül a globális kihívásokra és ipari versenyképességre szánja a javaslat. A tervek szerint a legnagyobb keretösszegeket a digitális technológiák és ipar, az éghajlat, energia és mobilitás, valamint az élelmiszerek és természeti erőforrások klaszterek használhatnák fel. A másik két pillér a nyílt tudomány és a nyílt innováció lehet, önálló, elkülönült szervezetekkel (Tanácsokkal) szolgálva egyrészt az Európai Unió tudományos vezető szerepének megszilárdítását, másrészt az áttörést hozó, piacteremtő innováció növelését.

    A Horizont Európa jelentősen megerősíti a nemzetközi együttműködést, új és hatásalapú megközelítést alkalmaz a tagállamokkal és ipari szereplőkkel közösen indított partnerségekkel kapcsolatban, csökkenti e kezdeményezések számát, egységesebb, egyszerűbb és nyitottabb működési modelleket alakít ki. Az osztrák uniós elnökség célja, hogy 2018 végéig széles körű egyetértést érjen el a programjavaslat kapcsán.

A magyar álláspont szerint a bizottsági elképzelések az előző keretprogramok eredményes elemeit ötvözik az Európa innovációs kapacitása növeléséhez szükséges újdonságokkal a gazdasági növekedés és a foglalkoztatás támogatása érdekében. Az innovatív projekteket finanszírozó Európai Innovációs Tanácsnak (EIC) kellő rugalmassággal kell működnie a gyorsan változó piaci trendek lekövetése érdekében.
     Kiadó: Innovációs és Technológiai Minisztérium

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.



Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.