2018. március 19., hétfő 15:20

Az Állami Számvevőszék közleménye (2. rész)
    Budapest, 2018. március 19., hétfő (OS) -

    A megállapított tiltott támogatás jogkövetkezményeit nem az ÁSZ, hanem a vonatkozó törvényi előírások határozzák meg, annak érvényesítése pedig a törvényben meghatározott hatóságok kizárólagos jogköre.
Az ÁSZ hangsúlyozza: mindent megtett annak érdekében, hogy az ellenőrzés a program szerint lefolytatható legyen, az adatszolgáltatás tekintetében pedig a vonatkozó törvényi előírások szerint járt el. A Jobbik a bekért dokumentumok teljességét és hitelességét bizonyító nyilatkozatot sem adta át, az ÁSZ az ellenőrzés akadályozása mellett készítette el a jelentését. Az ÁSZ arra is emlékeztet, hogy az ellenőrzés időszakában a pártnak lett volna lehetősége bármilyen a gazdálkodását érintő dokumentum hivatalos formában történő átadásra, ám ezt a Jobbik nem tette meg.
Mindezek alapján az ÁSZ határozottan visszautasítja Volner János, a Jobbik parlamenti frakcióvezetőjének újabb vádaskodásait, amelyek azért is érthetetlenek, mivel a Jobbik elnöke határidőben megküldte intézkedési tervét az ÁSZ részére. Az ÁSZ felszólítja a Jobbik képviselőit és tisztségviselőit, hogy ne használják kampánycéljaikra a független Állami Számvevőszéket, valamint tartózkodjanak az ÁSZ alaptalan rágalmazásától.
    
     Kiadó: Állami Számvevőszék

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.



Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.