OS Országos Sajtószolgálat
2024. május 9. csütörtök
Ismertető


2024. január 19., péntek 13:26

A Demokratikus Koalíció közleménye
    Budapest, 2024. január 19., péntek (OS) - Alig marad háziorvos egyes járásokban, ha az Orbán-kormány zsarolással teremti meg az új ügyeleti rendszert – Az Árnyékkormány a kezdő háziorvosok bérét emelné

        Összeírással és más megyébe történő átvezényléssel fenyeget 30-40 éve egy helyen praktizáló, a betegeiket tisztességesen ellátó háziorvosokat az Orbán-kormány, hogy az új, elhibázott ügyeleti rendszerbe kényszerítse a szakembereket. Ha ez így megy tovább, még több háziorvos hagyhatja el a praxisát. Pedig van olyan hazai járás, ahol már csak 5 háziorvos végzi 11 munkáját, és közülük négyen 60 évnél idősebbek. Utánpótlás nincs, mert a kezdő háziorvosok finanszírozása nem éri el még a kórházban dolgozó szakorvos kollégáik bérszínvonalát sem.
     Csak a Dobrev Klára vezette Árnyékkormány szociáldemokrata fordulata mentheti meg a háziorvosi ellátást a kormányváltás után: jelentősen meg fogjuk emelni háziorvosok, valamint az őket segítő szakdolgozók bértámogatását. A több sebből vérző állami egészségügyet életben tartó szakembereket csak fokozott anyagi és erkölcsi megbecsüléssel tarthatjuk a pályán, nem pedig zsarolással, listázással és rendőri módszereket idéző átvezényléssel.
     Mi, szociáldemokraták nem fogjuk hagyni, hogy az Orbán-kormány a fizetős magánellátásba terelje a magyarokat az állami egészségügy szándékos tönkretételével. Fizetős magánellátás helyett ingyenes, erős állami egészségügyet, a milliárdos elit kiszolgálása helyett igazságos Magyarországot akarunk.

Dr. Komáromi Zoltán
egészségügyi árnyékminiszter

     Kiadó: Demokratikus Koalíció

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Az Országos Sajtószolgálatról
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.