OS Országos Sajtószolgálat
2024. április 20. szombat
Ismertető


2018. március 19., hétfő 13:41

A Jobbik parlamenti frakciójának közleménye
    Budapest, 2018. március 19., hétfő (OS) - A Jobbik üdvözli az Európai Munkaügyi Hatóság tervét

    A Jobbik Magyarországért Mozgalom üdvözli Marianne Thyssen, az Európai Bizottság foglalkoztatásért felelős biztosának a közös Európai Munkaügyi Hatóság létrehozására irányuló terveit és bízik benne, hogy az európai, köztük a magyar dolgozók érdekeit képviselő hatóság minél hamarabb felállításra kerül. A Jobbik által az európai dolgozók jog- és jövedelmi egyenlőségének megteremtéséért indított Béruniós kezdeményezés egyik fő célja ezzel megvalósulni látszik. Az Európai Unió fontosnak és sürgetőnek érzi, hogy legfelsőbb szinten foglalkozzon az európai dolgozókat érintő főbb problémákkal.  
Jellemző ugyanakkor, hogy míg Európa politikusai sorra ismerik fel a milliókat érintő munkajogi kérdések szabályozásának szükségességét, a szavakban szabadságharcot hirdető magyar kormány a magyar dolgozók számára az olcsó fizetések és a nyugati összeszerelő üzemek betanított munkája jelentette bérrabszolgaságot szánja.
A Jobbik célja a jelenben és a jövőben is, hogy a Béruniós kezdeményezés által megkezdett úton haladva Magyarországot valóban sikeres, európai, szabad országgá tegye, melynek elengedhetetlen feltétele a magyar dolgozók egyenlő jogainak garantálása itthon és külföldön is.

Jobbik Magyarországért Mozgalom

     Kiadó: Jobbik parlamenti frakciója

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Az Országos Sajtószolgálatról
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.